Dsc08613

Az LMBTQ+-közösségért is összefogunk

Nyíltan vállaljuk, hogy az LMBTQ-közösség tagjait befogadjuk, elfogadjuk és támogatjuk is őket. Számtalan eseményt szerveztünk már a témában idén is.


A JCC Budapest – Bálint Ház idén is csatlakozott a nemzetközi Elfogadás Hónapjához, de az eddigi évekkel ellentétben nem csak a Budapest Pride által szervezett eseményeknek adtunk otthont, hanem aktívan részt vettünk a felvonuláson, és zsidó sátrat állítottunk a menetet lezáró Civil Faluban is. A sátorban pedig a témához illő ajándékokkal és edukációs anyagokkal vártuk az érdeklődőket.

A Bálint Ház is csatlakozott a Budapest Pride Biztonságos Terek programjához, illetve több saját rendezvényt is szervezünk a Pride Hónapban. A Salom Klub keretein belül, holokauszttúlélőknek és leszármazottaiknak tartottunk egy zártkörű érzékenyítő beszélgetést. Július 23-án reggel 10 órakor pedig a Szim Salom Hitközséggel együtt rendeztünk a Bálint Házban LMBTQ-támogató zsidó istentiszteletet, ahol vendégünk volt Langer Ármin berlini rabbi, az ötlet eredeti gazdája is.

De ez még nem minden! A JCC Budapest - Bálint Ház idén kiemelt figyelemmel foglalkozik az LMBTQ-fókuszú témákkal, így az év hátralevő részében is tervezünk további eseményeket. A közösségi ház Facebook-oldalán pedig érzékenyítő és ismeretterjesztő posztokkal segítünk, hogy a zsidó közösség jobban elfogadja LMBTQ tagjait: többek között a GenderGólem tanít a genderkérdésekkel kapcsolatos helyes szóhasználatra, vagy bemutatják, milyen az inkluzív munkahely.

A programsorozat a Holland Királyság Magyarországi Nagykövetségének támogatásával jött létre.

Gaycc Cover