Mérő Vera: Fontos, hogy a felelősségre vonás ne forduljon át lincselésbe

Úgy véli, támadási felületté válhat, ha túltoljuk a politikai korrektséget, ugyanakkor elfogadhatatlannak tartja, hogy emberek következmények nélkül okozhatnak károkat másoknak az online térben. Mérő Vera, aki nemrég Az Év Hősnője lett a Glamour Magazinnál, előadássorozatot indított a Bálint Házban, ahol többek között ezekről a kérdésekről is beszélget a közönséggel.

HJ: Elindítottál egy új sorozatot Gyehenna címmel a Bálint Házban. Régóta nagyon aktívak vagytok az online térben a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene Alapítvánnyal. Mi az oka annak, hogy úgy gondoltad, érdemes egy ilyen beszélgetéssorozatot indítani? És miért pont a Bálint Házban?

Mérő Vera: Egy felkérésre mondtam igent, de egyébként azt gondolom, hogy az élő jelenlét mindig jó módszer arra, hogy közösen gondolkodjunk azokkal, akik erre nyitottak. 

HJ: A februári előadásod témája, hogy lehetséges-e kirekesztéssel küzdeni a befogadásért. Miért tartod fontosnak ezt a kérdést?

Mérő Vera: Egyre gyakrabban merül fel, hogy mit kezdjünk azoknak az embereknek a műalkotásaival, akik az életben esetleg nem elfogadható dolgokat tettek másokkal. Szerintem fontos körbejárni, hogy milyen eszközökkel van értelme fellépni, vagy felelősségvállalást kicsikarni azokból, akik rosszul cselekszenek. És hogy mikor válik mindez kontraproduktívvá, egyfajta támadási felületté. Ha bármilyen szemlélet fasizálódik vagy radikalizálódik, akkor az egyre kevesebb ember számára lesz befogadható.

HJ: Te hol húzod meg a határt, amikor mondjuk azt mondod, nem érdemes leállni vitatkozni valakivel, aki másképp gondolkodik?

Mérő Vera: Ha azt látom, valaki semmilyen szinten nem képes a másik ember tiszteletére vagy egyszerűen nyomokban sem mutat nyitottságot a másik érveire, szempontjaira, ott szerintem nem érdemes erőltetni a diskurzust, de azt, hogy nem erőltetek valamit, az még messze van az eltörléstől. Az eltörlés alatt általában azt értjük, hogy valaki csinál valamit, és ennek az a következménye, hogy mondjuk nem kap meg egy filmszerepet esetleg teljesen véget ér a karrierje. Kérdés persze, hogy arányos-e a büntetés az adott cselekménnyel.

HJ: Itthon szerinted megvannak ezek a következmények?

Mérő Vera: Nem, csak ritka esetekben. Ott van például Marton László, KERO vagy Eszenyi Enikő esete. Ők kisebb kellemetlenségek után bőven porondon tudtak maradni. Ez - különösen, mert sosem tanúsítottak megbánást, de még azt sem értették meg, hogy az okozott kár mennyire valóságos -, szerintem nem elfogadható. De ha valaki belátja a hibáit, és elmegy mondjuk egy agressziókezelési terápiára, változtat önmagán, ha a tetteivel arányos felelősséget vállal, akkor kell, hogy kapjon lehetőséget a továbbiakban. Az viszont nagyon nincs rendjén, ha az illető nem tanúsít semmilyen, de főleg nem valódi megbánást a tetteiért, és még vezető pozícióban is marad. Sajnos itthon inkább ez utóbbira van példa. De az is fontos, hogy érzékenyen és elfogulatlanul figyeljünk az arányosságra, és arra, hogy a felelősségre vonás ne forduljon át bíráskodásba, lincselésbe. 

HJ: Akkor adja magát a kérdés, mit gondolsz arról, ha olyan szerzők maradnak benne a kánonban, akik antiszemiták voltak? Vagy akár említhetjük a J.K Rowling esetét is, akit azért bírálnak sokan, mert kritikusan nyilatkozott a transzokról.

Mérő Vera: Egyfelől értem, aki azt mondja, hogy leveszi a polcról a Harry Pottert a szerző transzfób megjegyzései miatt, de én személyesen nem engedem magamtól elvenni a Harry Pottert. Elfogadom, ha valakinek az a személyes döntése, hogy nem veszi meg egy ilyen szerző könyvét, és ezzel nem támogatja őt anyagilag, de azt már túlzásnak érzem, hogy emiatt levegyünk valakit az iskolai könyvtárak polcáról. Ha pedig a magyar irodalmi példákat nézem – mondjuk Wass Albertet, Szabó Dezsőt, Tormay Cécile-t -, akkor én személy szerint nem tudnám őket undor nélkül olvasni, de az eltörlés helyett jobb lenne kontextusban tanítani a hozzájuk hasonló alkotók műveit. Tehát el lehet olvasni egy regényt, és közben megbeszélni a diákokkal azt is, hogy más kérdésekben viszont vállalhatatlan nézeteket vallott az illető művész, illetve az adott mű milyen történelmi kontextusban született. Ezt mondjuk mindenki esetében érdemes megtenni, ez volna ugyanis a kritikai gondolkodásra nevelés. 

HJ: Az online kommunikáció, a kommentelés is témája lesz a Gyehenna című előadássorozatodnak. Te hogy éled meg az online támadásokat? 

Mérő Vera: Meglehetősen hidegen hagy, amikor a személyemet támadják, és ilyen-olyan kurvának elmondanak. A közgondolkodás állapotától, az egymással való bánásmód eldurvulásától vagyok szomorú. Hogy a konszolidált, unokájukkal fotózkodó nagymamák vagy nagypapák simán megengednek olyan viselkedést maguknak az online térben, amit még kocsmában sem tűrtünk volna el senkitől néhány éve. Ez egy világszintű jelenség, amivel lassan kezdeni kellene valamit.

HJ: És mit lehet szerinted tenni? 

Mérő Vera: Én ebben a kérdésben meglehetősen rendpárti vagyok. Ha egy kommentelő leír egy becsületsértő dolgot, akkor ő azzal becsületsértést követ el, ráadásul széles nyilvánosság előtt. Van olyan jogi érvelés, amely szerint a kommentelő a kommentelés pillanatában közéleti szereplővé avanzsál. Én azt mondanám, hogy senki se lehessen jelen arctalanul a közösségi térben, és akkor felelősségre lehet vonni az ilyen viselkedést. Elfogadhatatlan, hogy emberek következmények nélkül okozhatnak - akár súlyos - károkat másoknak. 

HJ: Te látsz világszinten valamilyen esélyt, hogy ez megtörténjen? Gondolom, hogy ezt a közösségi média szolgáltatóknak kellene elsősorban bevezetni.

Mérő Vera: A közösségi médiumokat sok mindenre rá lehet venni, ha van megfelelő politikai és ezen belül főleg társadalmi nyomás. Bár a tech-mogulok elsősorban a felhasználóik közérzetére reagálnak, (na nem azért, hogy jó legyen nekik, csak semmiképp ne legyen belőlük sokkal kevesebb), alapvetően szerintem mégis az egyes országok jogalkotójának kell fellépni ezekben az ügyekben. Fontos lenne, hogy csak verifikált profilok használhassák ezeket a platformokat, tehát, a megfelelő adatvédelem mellett, mindenki a saját, valódi személyes adataival legyen jelen az online térben, és jogsértő magatartás esetén mindenkit felelősségre lehessen vonni.

HJ: Valóban jó lenne, ha bevezetnének ilyen szabályozást, bár sajnos tudjuk, hogy milyen nehéz Magyarországon jogorvoslatot kapni egy csomó ügyben. És ha már a jogorvoslat szóba jön, beszéljünk egy picit az új könyvedről, a Lúgról. Célja volt a könyvnek, hogy egyfajta gyógyírt adjon a történtekért?

Mérő Vera: Magyarországon közismert az a mondás, hogy a bíróság jogot szolgáltat, nem igazságot. Ezt jogászok is előszeretettel mondják. Persze a bírósági döntés is gyógyít valamilyen szinten, de arra nem alkalmas, hogy átélhetővé tegye, min kellett a sértettnek keresztülmennie. Senki sem fogja tudni, hogyan alázott meg a rendszer, hogy mennyire volt pokoli az egész eljárás folyamata, hogy az eredeti bűncseleményen túl milyen sebeket lehet kapni egy ilyen történetben. Mindez egy tényregényben viszont megmutatható. Ezért ajánlom a Lúg című regényt mindenkinek, aki jobban szeretne belelátni ezekbe a kérdésekbe. 

HJ: Szinte csak pozitív visszajelzést kaptál a könyvre, ha jól tudom. Szerinted hogyan lehetséges ez egy olyan országban, ahol a gender és a nőjogi kérdések képviselőit rendszeres politikai támadások érik? 

Mérő Vera: Erre elég röviden tudok válaszolni, mivel egy időben intenzíven próbálkoztam a helyes mederbe terelni a nők és gyerekek elleni erőszak, az áldozatvédelem kérdését Varga Judit igazságügyi miniszternél és a közvetlen munkatársainál, akik pontosan értik ezeket a problémákat, csak sajnos a szándék hiányzik a változtatásra. Ami azonban a Renner Erika-ügyet illeti, még államtitkári szinten és a legbelső kormányberkekben is azt mondták, hogy ez a Fidesz kormányzás legnagyobb szégyene. A “lúgos ügy”-et senkinek nem vette be a gyomra, így tulajdonképpen az egyik legnagyobb egységet, közmegegyezést kiváltó esetről beszélünk.

HJ: És szerinted ez az ügy teremtett valamiféle precedenst a bántalmazások megítélésével kapcsolatban?

Mérő Vera: Renner Erika és támadója, Bene Krisztián története nagyon távol áll a hétköznapi ember valóságától. Szerintem sokkal nehezebb kezdeni valamit azzal, ha furcsa puffanásokat, vagy gyanús gyereksírást hallunk a szomszédunkban. Ott érzi az ember, hogy nem szabadna félrenéznie, segítenie kellene. Ez a belső feszültség sokaknál áldozathibáztatásba fordul át, mert dühösek a saját tétlenségük vagy tehetetlenségük miatt. De azért látok ezen a téren is pozitív irányú elmozdulást. Mára például teljesen köznyelvi kifejezéssé vált az áldozathibáztatás szó, holott korábban ezt csak szűk körben, feminista szervezetek és aktivisták használták. Ez például egy tök jó változás. 

HJ: Az Év hősnője lettél a Glamour magazinban és a SzuperWMN-díj két döntőse közé is bekerültél. Mit adnak neked ezek elismerések?

Mérő Vera: Hazudnék, ha azt mondanám, nem esik jól, de azt hiszem, az a legfontosabb ezekben a díjakban, hogy tudatosítják a társadalomban, hogy értékelni kell az aktivisták, jogvédők tevékenységét, hogy fontos kiállni ügyekért. Számomra egyébként az a legnagyobb elismerés, amikor kapok egy köszönőlevelet egy trauma túlélőjétől, hogy a munkám segített neki talpra állni, vagy ha valaki elmeséli, hogy a munkám hatására elkezdett másképp gondolkodni például a bántalmazásról, zaklatásról. Szerencsére sok ilyen levelet, visszajelzést kapok, és ettől tényleg úgy érzem, van értelme annak, amit csinálok.